Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Budapest Környéki Járásbíróság három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében.
Elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását a Budapest Környéki Járásbíróság vasárnap a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében – közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője. Koszta János elmondta: a bíróság három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig – az ügyész indítványának megfelelően – lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kényszerintézkedések elrendelésekor a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság.
A Magyar Nemzeti Bank pénteken közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Az MNB feljelentése alapján csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök; a társaság tevékenységével összefüggésben meggyanúsítottak közül három ember esetében előzetes letartóztatást, míg negyedik társuknál lakhelyelhagyási tilalmat kezdeményezett a Pest Megyei Főügyészség.